Wilhelm Busch: Hund und Katze

Miezel, eine schlaue Katze,
Molly, ein begabter Hund,
wohnhaft an dem selben Platze,
hassten sich aus Herzensgrund.

Schon der Ausdruck ihrer Mienen,
bei gesträubter Haarfrisur
zeigt es deutlich: Zwischen ihnen
ist von Liebe keine Spur.

Doch wenn Miezel in dem Baume,
wo sie meistens hin entwich,
friedlich dasitzt wie im Traume,
dann ist Molly ausser sich.

Beide lebten in der Scheune,
die gefüllt mit frischem Heu.
Alle beide hatten Kleine,
Molly zwei und Miezel drei.

Einst zur Jagd ging Miezel wieder
auf das Feld - da geht es "BUMM"!
Der Herr Förster schoss sie nieder.
Ihre Lebenszeit ist um.

Oh, wie jämmerlich miauen
die drei Kinderchen daheim.
Molly eilt sie zu beschauen
und ihr Herz geht aus dem Leim.

Und sie trägt sie kurz entschlossen
zu der eignen Lagerstatt,
wo sie nunmehr fünf Genossen
an der Brust zu Gaste hat.

Mensch mit traurigem Gesichte
sprich nicht nur von Leid und Streit,
selbst in Brehms Naturgeschichte
findet sich Barmherzlichkeit.

Heinrich Heine: Der tugendhafte Hund

Ein Pudel, der mit gutem Fug,
den schönen Namen Brutus trug,
war viel berühmt im ganzen Land
ob seiner Tugend und seinem Verstand.

Er war ein Muster der Sittlichkeit,
der Langmut und Bescheidenheit.
Man hörte ihn loben, man hörte ihn preisen
als einen vierfüssigen Nathan den Weisen.

Er war ein wahres Hundejuwel!
So ehrlich und treu! Eine schöne Seel!
Auch schenkte sein Herr in allen Stücken
ihm volles Vertrauen, er konnte ihn schicken.

Sogar zum Fleischer. Der edle Hund
trug dann einen Hängekorb im Mund,
worin der Metzger das schön gehackte
Rindfleisch, Schaffleisch, auch Schweinefleisch packte. -

Wie lieblich und lockend das Fett gerochen,
der Brutus berührte keinen Knochen,
und ruhig und sicher, mit stoischer Würde,
trug er nach Hause die kostbare Bürde.

Doch unter den Hunden wird gefunden
auch eine Menge von Lumpenhunden -
wie unter uns, - gemeine Köter,
Tagdiebe, Neidharde, Schwerenöter,
die ohne Sinn für sittliche Freuden
im Sinnesrausch ihr Leben vergeuden!

Verschworen hatten sich solche Racker
gegen den Brutus, der treu und wacker,
mit seinem Korb im Maule, nicht
gewichen von dem Pfad der Pflicht. -

Und eines Tages, als er kam
vom Fleischer seinen Rückweg nahm
nach Hause, da ward er plötzlich von allen
verschwornen Bestien überfallen.

Da ward ihm der Korb mit dem Fleisch entrissen,
da fielen zu Boden die leckersten Bissen,
und frassbegierig über die Beute
warf sich die ganze hungrige Meute. -

Brutus sah anfangs dem Schauspiel zu
mit philosophischer Seelenruh;
Doch als er sah, dass solchermassen
sämtliche Hunde schmausten und frassen,
da nahm auch er an der Mahlzeit teil
und speiste selbst eine Schöpsenkeul.

Moral:

Auch du, mein Brutus, auch du, du frisst?
So ruft wehmütig der Moralist.
Ja, böses Beispiel kann verführen;
Und, ach! gleich allen Säugetieren,
nicht ganz und gar vollkommen ist
der tugendhafte Hund - er frisst!

G. N. G. Byron: Egy újfunlandi kutya síremlékére

Ha új lakót kapnak a temetők,
nem is dicsőt, csak épp előkelőt,
a gyász pompázik szoborrá virulva
és az elhunytat zengi név meg urna:
nem azt, aki csakugyan volt, hanem
akinek kellet volna hogy legyen:
s a szegény kutya, a leghűbb barát,
ki boldogan áldozza föl magát,
kinek szíve gazdája szíve volt,
mindenben csak az ő híve volt,
dicstelen hull el, bármilyen derék,
s földi lelkét megtagadja az ég:
míg az ember, hiú féreg! csodákat
s kizárólagos eget kér magának.
Óh ember! napod gyorsan alkonyul,
rabnak becstelen vagy, s romlott, ha úr,
aki kiismert, undor tölti meg
tőled, lélegző, hitvány sártömeg!
Szerelmed kéj, barátságod csalás,
Szavad és mosolyod képmutatás!
Neve nemes csak megromlott csírádnak,
rád pirít minden becsületes állat.
Ki itt jársz, s látod ezt a sírjelet,
menj tovább, – nem fajtádnak tiszteleg:
barát emlékét őrzi ez a jel;
egy barátom volt csak – s az itt hever.

Juhász Gyula:Beteg kutya

Úgy néz rád,mint a szótlan fájdalom,
És vánszorog a ragyogó napon.
Szeméből csöndes panasz sír feléd,
Keresi részvéted tekintetét.
Tebenned bízik,úrban a hívő,
És kínjait eléd teríti ő.
A mindenség poklában didereg,
Oly nyomorult,akár az emberek.
A megváltó halált nem ismeri,
Nem tudja,hogy az enyhet ad neki.
Csak nyöszörög,sírása könnytelen
S az égre szűköl árván,csöndesen.
Testvéred ő is és az osztályosod,
A nap egy a ti sorotok,
Szenved,pedig nincs semmi vétke sem,
Ártatlan ő,szegény és védtelen.
Mégis ember az emberek gyilkosa,
És a kutyától soha nem tanul.

Kuhut Katalin: Kutyasors

Szólítsál gazdi, rád figyelek,
de elég egy füttyöd, máris megyek!
Bárhol is vagyok, futok hozzád,
kedvedre tenni, nagy boldogság!

Csóválom farkam, ez jelzi azt,
hogy jó a kedvem, és ez igaz...
Frissen ugrálok négy lábamon,
nem áll a szőr sem a hátamon.

Füleim hegyezem, szimatolok,
vajon a gazdám, mi jót hozott?
Amikor munkából ő hazatér,
sehol nincs ilyen jó falkavezér!

Rohanok elébe, majd felbukok,
nagy örömömben ugrándozok...
Hadd lássa, ebe hozzá mily hív,
várja őt haza, hű kutyaszív!

Tudom, a gazdám, ha jó vagyok,
hoz nekem sokszor jó falatot.
Jutalomfalat, ez kell nekem...,
de legszívesebben a csontot eszem!

Két lábon kérem, a mancsom kapál,
a levegőben..., így megszán talán.
Legalább látja, hogy szeretem,
s a legszebbik csontot adja nekem.

Nincs nálam boldogabb, ha sétálni megy,
s magával visz engem, micsoda kegy!
Ilyenkor lenézem a többi kutyát,
bár megszagolgatom a lábuk nyomát.

A ronda macskát, ki nem állhatom,
már a tekintetétől, szőr áll hátamon.
Nem értem az embert, ez förtelem,
sohasem kellene egy macska nekem!

Őrzöm a házat, mindig ha kell,
és nem paktálgatok, soha senkivel.
Még a postás bácsit is megugatom,
pedig levelet hoz, ezt én is tudom...

Veregesd a nyakam, simogasd fejem,
mondogassad gyakran -, jól van, hű ebem!
Lelkesen nézek rád, farkam csóválom,
te vagy az én gazdim, s a legjobb barátom!

Van valami, mit nem szeretek,
a nagy kánikulát, a kutya meleget.
Keservesen nézek, gazdám segítsél,
ezzel az idővel valamit tegyél!

Lihegek, szenvedek, kilóg nyelvem már,
nem látod, jó gazdám, betelt a pohár?
Legalább slagot fogj, locsolj le vele,
ne legyen ebednek kutya melege!

Na mindjárt frissülök, ez sok ugatást megér,
de, persze jól tudom, jön még kutyára dér!
Jó gazdám akkor is, kedvez majd nekem,
s a kandalló mellett, lábnál lesz fejem...!

(Forrás: http://kutyaimadok.network.hu/forumtema/kutyas-versek-idezetek)

Bónus István: Rossz kutya

Rossz kutya, te csúnya rossz kutya! -
Mondom neki, – s Bundás úgy örül,
Szemében fekete láng gyullad
S ész nélkül lót-fut lábam körül.

Szavaim, hogy mit jelentenek
Nem érti, nem ügyel rája,
Csak az érzelmeket fogja fel
Agyának pici antennája.

Megérzi, hogy szavam nem üres:
Melegítő áram van benne,
S árad felé annyi szeretet:
Három kutyának elég lenne.

Rám néz s szeméből:hűség, hála
lobban felém fekete lángban,
Mintha tudná, mennyi kutya jár
Jó szó nélkül a nagyvilágban . . .

Nem csak kutya, de mennyi ember! . . .
Én is ténfergek erre-arra,
Szürcsölök olykor örömet is,
De fanyar keserű az alja.

Mert mindig közönyre ébredek,
S ha rálépek utamra reggel:
- Rossz kutya, te csúnya, rossz kutya! -
Nem mondja senki szeretettel . . .

Benedek Elek: A kutya meg a nyúl

Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a föld színén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya meg a nyúl!

Erdőn, mezőn együtt jártak,
együtt ettek, együtt háltak;
megosztották, amit fogtak,
szóval: jóbarátok voltak.

Egyszer, hogy a tél beállt,
és a hideg hó leszállt,
azt mondja a füles nyúl:
- Rakjunk tüzet, kutya úr!

- Rakjunk tüzet,aki lelke!
Ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza hamar gallyat szednek,
tüzet raknak, melegszenek,
melegítik bundájokat,
általfázott irhájokat.

Hej, de jó a meleg, télen,
a havas zord erdőszélen!
Azt mondja a vidám nyúl:
- Játsszunk egyet, kutya úr!
- Mit játsszunk? – Tán lakadalmat!
- Jól van: játsszunk lakadalmat:
- cincogjunk meg brummogjunk,
ugrándozzunk, táncoljunk.

Felszökken hát a víg nyúl.
Szembe vele kutya úr:
ugrándoznak, bokáznak,
keringélnek, cicáznak.
S hogy a táncot szebben járják,
egymást hopp, hopp! átugrálják.

Hanem íme mi történik!
Az állatok így regélik:
ahogy ottan ugrándoznak,
nevetgélnek, bolondoznak,
meglökte a kutyát a nyúl,
s tűzbe ugrott a kutya úr.
- Vaú! – üvölt a kutya!
Mit csináltál, te buta!

S hogy így rája kurjantott,
a farkába kaffantott.

A nyúl, uccu, vesd el magad!
farka nélkül tova szalad.

Nem kergeti a kutya:
leégett a papucsa!

Azóta csepp a nyúl farka,
s meztelen a kutya talpa,
s azóta van, hogy a nyúl
fut ha jön a kutya úr.

Szergej Jeszenyin: A kutya

Mint a tűzvirág,elnyílt a hajnal,
s fakó gyékényen,suta
szalmakunyhóban hét piros
kölykök fiadzott a kutya.

Nyelvével fésülgette őket,
ki nem ment volna percre sem;
ott mókázott,s meleg hasából
habos tej csurgott édesen.

S, hogy leragadt a nap szeme,
s elcsitult a baromfiudvar,
jött a gazda ,zsákba kötötte
mind a hét kis kutyafit.

Nyomába loholt a kutya-
elmaradozták a hegyek...
A páncéltalan víztükör
fázón,sokáig remegett.

S amint gyötörten hazaért,
nyaldosva izzadt oldalát:
egyik kölykének nézte a
holdat,mit rangattak a fák.

A szikrázó űrbe meredt,
szimmantott és nyítt és nyögött,
de a vékony hold is lecsúszott,
eltűnt egy vékony halom mögött.

S mint akinek kenyér helyett
kötődő kéz követ hajít:
hullatni kezdte lassan a hóba
szeme arany csillagait...

(Ford.. Képes Géza)

Csukás István: Játszom a kutyámmal

A kutyám behozza a kertből
a labdát, hogy játsszam vele,
fölcsillanó szívvel eldobom,
megosztozunk az örömön: fele-fele.

Nekem már zsibbad a karom,
neki már lassul a lába,
de egyikőnk sem meri abbahagyni,
mert hogy mi lesz utána?

Mind a ketten egyformán félünk
a játék nélküli ürességtől,
az üres délelőttől, az üres délutántól,
a semmibe nyíló üres égtől.

Játszunk hát konokul, eszelősen,
az ájulásig kifáradva,
s mikor már-már összeesnénk,
irgalmasan kilukad a labda.

Pislogva, de győztesen nézünk
egymás ismerős, boldog szemébe,
mosolyt cserélünk, lelket cserélünk,
biztos ösztönnel tudjuk, hogy megérte.

Két lihegés közt eszembe jut még:
nekem ki dob labdát, ki játszik velem?
Árva felnőtt, milyen isten simogatja
a végén meg felhevült fejem?

csicsada: Koko-kutya

Koko az ő neve, fekete és fehér,
örökölte fajtáinak minden jó jellemét.
Spaniel és Bordercollie szülőktől ered,
szépségétől ki ránéz, a szeme kimered.

Szereti a cicát és minden kutyatársat,
Barátságos emberrel és állatkákkal.
Hegyezi a fülét, szeme okosan csillog,
az egész kutyából az életöröm villog.

Kölyök ő még, játékos és vidám,
száját el nem hagyta eddig semmiféle sirám.
Hosszú lábaival lehagyna ő nyulat,
Dani, Csilla gazdi folyton rajta mulat.

Meg nem áll egy percre hosszú, zászlós farka,
lobog selymes szőre, a fekete-fehér tarka.
Okos gombszemeiből öröm s hűség árad,
Hálás boldogsága örömet hozott a házba.

Iskolába jár ő, mert született tehetség,
gazdái ezt jó érzékkel fel is ismerték.
Beíratták hát egy bécsi iskolába,
Koko alig várta már a tanórákat.

Derekasan helytállt minden feladatnál,
dicsérettel végezte el az „első" osztályt.
Bárhogy is végezzen ma a záróvizsgán,
büszkék vagyunk rá, ő a mi Koko-kutyánk.

(2009.máj.31.)
Forrás: http://csicsada.freeblog.hu/archives/2009/05/31/csicsada_Koko-kutya/