Úgy néz rád,mint a szótlan fájdalom,
És vánszorog a ragyogó napon.
Szeméből csöndes panasz sír feléd,
Keresi részvéted tekintetét.
Tebenned bízik,úrban a hívő,
És kínjait eléd teríti ő.
A mindenség poklában didereg,
Oly nyomorult,akár az emberek.
A megváltó halált nem ismeri,
Nem tudja,hogy az enyhet ad neki.
Csak nyöszörög,sírása könnytelen
S az égre szűköl árván,csöndesen.
Testvéred ő is és az osztályosod,
A nap egy a ti sorotok,
Szenved,pedig nincs semmi vétke sem,
Ártatlan ő,szegény és védtelen.
Mégis ember az emberek gyilkosa,
És a kutyától soha nem tanul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése