Mint a tűzvirág,elnyílt a hajnal,
s fakó gyékényen,suta
szalmakunyhóban hét piros
kölykök fiadzott a kutya.
Nyelvével fésülgette őket,
ki nem ment volna percre sem;
ott mókázott,s meleg hasából
habos tej csurgott édesen.
S, hogy leragadt a nap szeme,
s elcsitult a baromfiudvar,
jött a gazda ,zsákba kötötte
mind a hét kis kutyafit.
Nyomába loholt a kutya-
elmaradozták a hegyek...
A páncéltalan víztükör
fázón,sokáig remegett.
S amint gyötörten hazaért,
nyaldosva izzadt oldalát:
egyik kölykének nézte a
holdat,mit rangattak a fák.
A szikrázó űrbe meredt,
szimmantott és nyítt és nyögött,
de a vékony hold is lecsúszott,
eltűnt egy vékony halom mögött.
S mint akinek kenyér helyett
kötődő kéz követ hajít:
hullatni kezdte lassan a hóba
szeme arany csillagait...
(Ford.. Képes Géza)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése